Boldog nő

Kéremszépen, boldog nő vagyok. Nem mindig hiszem el magam se, de azért tartom. Olyan szép az emberek igyekezete. Beszélnek zöldségeket, sokat gyötrődnek, szeretnek, de a lényeg megmarad. Boldogok akarnak lenni. Én most kigondoltam, lerövidítem az utat, elébe megyek a dolognak. Én már most is boldog vagyok.
Csupa selymes kicsi kéz ölelt tegnap. Mentünk sarazni. Sok víz kellett hozzá. Dagonya lett. Több folyó, gondolkodás, miből legyen a híd. Kérget nem találtunk, a levél túl gyönge, kötözzünk vesszőből? Nem jó, mondták, végül csak került egy féltégla. Pont jó lett. Tettek rá sarat máznak, betapasztották, alul botokkal megtámasztva, fölül pudinggal kenve. Jó kis puding volt, az ázott homok habja. A Nap sütött, a madarak énekeltek.
Mi ez, ha nem a BOLDOGSÁG?
Mert nézzük csak... A sár a Föld, a Kő. A Víz az víz. Sok elem, sok rész, részünk az életben, itt a Földön. Az egész mostani életünk az alkotás maga. A nehézségekkel együtt.
Sokszor nehéz cipelni a vizes vödröt. Kitalálni, miből legyen híd-emberek között, ügyek és tervek között. Hogy mindenképp kapcsolódjanak, egymáshoz találjanak.Mert hát ezt akarjuk, nem? Van aki nem...Aki gátat épít inkább. Elapasztja a folyót.
Segítek inkább sarazni. Annyira jó!
Aztán nyakig sárosan lavórba állítottam őket, olyan huncutul nevettek, de úgy!
A lavórban állni egy másik világ. Benn vagy valahol, ami kinn van. Egy kis Univerzum. Fészek, víz, gondoskodás.
Jól van, hát nem bánom, boldog leszek ma is. Szép új nap. Jó lesz szeretni.

Gyógyírek a szívre

Mindenre kell néha gyógyír. Például az ember szívére. Mi minden fér bele, mit bír el? A gyerekek ezt sokkal jobban tudják. Nagyon szeretnek, nagyon gyűlölnek, nagyon haragudnak, nagyon szelíden élnek. Honnan tudják? Még él bennük a boldog szellemlét sok-sok rezdülése, még tisztán állnak az útjuk elején. Tiszta szívvel.
Sok múlik azon, mi a feladat, de ezen ők még semmit nem gondolkoznak. Nem hajszolják magukat tévedésekbe, sem gyötrő kétségekbe, csak élnek. Tisztán, szépen, boldog szívvel. S jól tudják, mi segít. Egyszerűen tudják a megoldásokat.
Hogyhogy elfelejtjük ezeket? Miért nem AKARUNK tiszták maradni és félretenni félelmeket és kétségeket és minden rosszat? Persze, akarjuk mi ezt...De nem úgy igazából, csak mondva. Úgy nem segít. Beszedhetjük az összes gyógyszert, megihatjuk az összes teát, de a gyógyírt megtaláljuk-e a bajokra? Tudunk-e tanulni tőlük? Visszatekintve gyermeki önmagunkra? A hozott tudást mért nem őrizzük, használjuk jobban?
Meglenne a szívünkre is az összes gyógyír. Szeretni.Szeretni. Szeretni. Ha pedig eltévedünk, kérdezzünk meg egy kisgyereket, merre kell menni. Biztosan útbaigazít:)

Találkozások

Kedves és szelíd lelkeket ismertem meg a minap. Szerencsés vagyok, mint már sokszor kiderült, mert hozzám jöttek tanulni. Hoztak félelmeket, haragot, elvárást és hitetlenséget. Csupa szép dolgot. Azért szépeket, mert ezek feladatok voltak, ezeken dolgoznunk kellett. Nagyon szépek és fáradtak voltak. Sok lélek, sok út, sok remény és nagyon nagy erő.
Amikor már a harmadik napi levest kanalazták, megszelídülni kezdtek és már láttam az igazi szemüket néha, kezdték megmutatni magukat.
Igaz mosolyokkal, álarcok nélkül. Bizalmat elfogadó tekintetükben a remény csillant. Miért adsz-kérdezték, s kezdték nagyon kellemetlenül érezni magukat a bőrükben. Napok alatt olyan sokmindent végiggondoltak, akkora utat jártak, hogy féltem. Mit teszek? Jól van így? Perszehogy. Hiszen látom. Megmutatták, hogy lássam csak meg, milyen jó ez. Figyelj-üzenték, figyelj nagyon, itt most valami olyan történik velünk, olyasmit teremtünk, amiért jöttünk. Olyan utat söprünk, amin mi AKARUNK menni. Gyere, mondták, vigyél. Nézz minket, láss meg, és adj még enni. S hallgattak sokat. Vegyél az öledbe, ringass, hogy erősebb legyek-vagy éppen hagyj, majd ha akarok, akkor utánadmegyek. Majd. Ha. Ha hiszek neked, ha hiszek magamnak.
Aztán az utolsó (dehogyis utolsó) napon az ebéd. A megérkezés pillanatai, a boldog kanalazás és a megkönnyebbült örömteli percek. A hangok, ízek, nevetések kavalkádja, Önnön valónk és az életünk egy szép darabja. Együtt voltunk. Idegen helyen, de családban, s valahogy mégis otthon, ahová néhányan még nem érkeztek meg egészen, de elindultak, s majdcsak megjönnek. S ezt majd megteremtjük megint és ősi-újult erővel újra és újra, bármerre járunk is. Hiszen erősek vagyunk és szelíden gyöngék, vágyakozók és teremtők. Nők. Angyalok. A Földön, itt.