A gyerekek angyali körülvesznek Bennünket, felnőtteket is, csak hagynunk kell, hogy hassanak ránk.
Semmiképp sem gondolhatjuk, hogy mi vagyunk azok, akik őket irányítjuk. A gyerekek tiszta szemükkel, s angyaluk segítségével mindent látnak bennünk. Nekünk nincs más dolgunk, minthogy őrizzük, gondozzuk őket és neveljük magunkat.
Ugye milyen egyszerű? Hát, igen. És mégsem. Mennyi kérdés, mennyi féltés és aggodalom a gyereknevelés...Hogy is kell csinálni? Mit kell tenni? Milyen elvárásaink vannak, hogy akarjuk megvalósítani az elképzeléseinket, a vágyainkat? Nehezen megy néha, de azért nem lehetetlen.
Szerintem minden szülőnek kellene néha egy olyan óra, amikor semmi mással sem foglalkozik, csak azzal ,hogy a gyerekéről gondolkodik. Mint egy meditációs elvonulás. Amikor a mindennapokat éljük, a nagyon rohanó életünkben ritkán állunk meg Róluk gondolkodni. Őket figyelni, érteni próbálni, mit miért tesznek, milyenek is valójában.
Mert mások. Mások mint mi. Egyediek. Ők is azért jöttek a Földre, mint amiért mi is itt vagyunk. Feladattal. Útjukon kísérjük őket mi is, mint az angyalaik.
Ki hallott már kisgyereket szívből nevetni? Örülni egy apró kőnek, kicsi ágnak? Olyan tiszta, szép a nevetésük. Ha pedig a kamaszokat figyelem,minden nap velük vagyok, látom más és más a mosolyuk, a napi harcaik, változásaik.
Sok a konfliktus is velük. Amikor képtelen vagyok magamon túllépni, és csak hangoskodok, hisztizek, keresem a megoldást. Ilyenkor ha megállok, szinte rögtön eszembe jut, meg kellene kérdeznem őket, hogy lenne jó. Ha valaki, hát akkor az adott kamasz egyén biztos megmondja. A tutit. Az arra a napra, az abban a percben érvényeset. Nagyon ciki néha, hogy én még -anyjukként éppen olyan útkereső vagyok, mint ők. Lépéselőnnyel.