A gyerekek angyali körülvesznek Bennünket, felnőtteket is, csak hagynunk kell, hogy hassanak ránk.
Semmiképp sem gondolhatjuk, hogy mi vagyunk azok, akik őket irányítjuk. A gyerekek tiszta szemükkel, s angyaluk segítségével mindent látnak bennünk. Nekünk nincs más dolgunk, minthogy őrizzük, gondozzuk őket és neveljük magunkat.
Ugye milyen egyszerű? Hát, igen. És mégsem. Mennyi kérdés, mennyi féltés és aggodalom a gyereknevelés...Hogy is kell csinálni? Mit kell tenni? Milyen elvárásaink vannak, hogy akarjuk megvalósítani az elképzeléseinket, a vágyainkat? Nehezen megy néha, de azért nem lehetetlen.
Szerintem minden szülőnek kellene néha egy olyan óra, amikor semmi mással sem foglalkozik, csak azzal ,hogy a gyerekéről gondolkodik. Mint egy meditációs elvonulás. Amikor a mindennapokat éljük, a nagyon rohanó életünkben ritkán állunk meg Róluk gondolkodni. Őket figyelni, érteni próbálni, mit miért tesznek, milyenek is valójában.
Mert mások. Mások mint mi. Egyediek. Ők is azért jöttek a Földre, mint amiért mi is itt vagyunk. Feladattal. Útjukon kísérjük őket mi is, mint az angyalaik.
Ki hallott már kisgyereket szívből nevetni? Örülni egy apró kőnek, kicsi ágnak? Olyan tiszta, szép a nevetésük. Ha pedig a kamaszokat figyelem,minden nap velük vagyok, látom más és más a mosolyuk, a napi harcaik, változásaik.
Sok a konfliktus is velük. Amikor képtelen vagyok magamon túllépni, és csak hangoskodok, hisztizek, keresem a megoldást. Ilyenkor ha megállok, szinte rögtön eszembe jut, meg kellene kérdeznem őket, hogy lenne jó. Ha valaki, hát akkor az adott kamasz egyén biztos megmondja. A tutit. Az arra a napra, az abban a percben érvényeset. Nagyon ciki néha, hogy én még -anyjukként éppen olyan útkereső vagyok, mint ők. Lépéselőnnyel.

Nahát, hogy milyen jó nekem! Olyan sok hasznos dologgal és tudással vagyok körülvéve.
A lelkem gyerekkorom óta mindenféle finom megérzéssel van tele.
Felnövök lassan. Hát igen, csak eljött az ideje. Harminckilenc. A negyven ijesztő vagy nem? Most igen, mert kicsit nagyobb a káosz, mint szokott lenni.
Mit is érzek? Mit is érzek meg jól? Mire hallgatok és mi az, amire még mindig nem.
Jó, jó, tudom! Sokszor csak a magam feje után megyek, anélkül, hogy bárkire is hallgatnék.Hogy ezzel sokan vagyunk így? Persze! De lázadni, feszülni, jeges szelekkel szembefordulni az olyan vagány és konok és erővel teli dolog...Hogy nem megyünk vele semmire? Ááá, dehogy. A harc kell-gondoltam eddig. És ebben már nem is vagyok annyira biztos, de tényleg. Felnövök.
Az angyalok szelídek, mégis elérik, amit szeretnének. Hallgatnak a küldetésükre és a hívásokra.
Nemrég nagyon beteg voltam és olyan-de olyan lázas. Azt hiszem, angyalok ölében ültem és amíg ringattak, hagyták, hadd gondolkodjam. Mindenféle eszembe jutott ott-hogy mi fontos az életemben, mit látok jól és mit nem, kik azok, akik nekem sokkal fontosabbak, mint hittem. Bátorságot és hitet kaptam, új erőt, hogy tartsak ki és sose adjam föl. Jó nekem. Bármilyen nehéz is.
Ma gyomláltunk a gyerekekkel az óvoda-kertben. Sok őszi falevél, boldogan zöldellő gyomok, gizgaz gyógynövények.Gondolkodtam,míg ügyködtünk:mi kell, mi nem? Mi fontos? Mi a szempont? A szép kert gyomok nélkül. Szép a kert gyógy(gyom?)növényekkel. Imádom a környezeti nevelést:)