Megmondtam én

Hát tessék, megmondtam én, hogy boldog vagyok. Pedig akkor dehogyis és mégis. Mostmegmár mostmeg és igen. Férjhez megyek, újra, hittel erővel. Gyermeket várunk tiszta szívvel. Visszakerültek a talpam alá az útjaim. Ma hajnal óta ébren vagyok, sírtam is, hittem is, dolgoztam is. Kellene mindenkinek ajándékcsomagban egy jókora merőkanál boldogságot küldeni... Hogy élje át ezt mindenki legalább egyszer ebben az életében is. Mindannyian tudjuk, hogy nem egyszerű hinni. De kell.
Csak így lehet. Olvastam, mit írtam eddig. Ez oké, mondtam, nem ciki, maradhat minden szó. De itt aztán megállt a atudományom, mert hogyan lehet szavakba önteni, hogy a 25 éve nem látott és nem ölelt édes uram megérkezett? Aki mindigis az igazi volt.
Mert volt egy másik is. Egy fiatal, egy nagyon tévelygő, engem szerető, 15 évig kitartó. De nem ő volt a párom.
A pár az egy másik fél. Egy fél darab ember. Aki csak velem egész és én is csak vele vagyok egész.
Hát ez szép matematika a szerelemben...Két fél az egy egész-tanította nekem számtanórán elsőben a Selypes tanárnéni...Jól megtanultam, s mint minden ebben az életben az egyszerű igazságok által mozgatott, ez is igaz.
Nekem már van másik felem, hála Istennek! S nem szeretném, ha bárki is azt hinné, álmodom.
Most elárulok egy nagy titkot. De ne mondjátok el senkinek! Az álmok igazából racionálisak és materiálisak. Ott ülnek a kamrapolcon, csak le kell venni őket, kicsit leporolni és belekanalazni. S amíg az ízük szétolvad a szánkban, érezni fogjuk, hogy nagyon is itt vagyunk a Földön.
Kicsi angyali segítséggel...